Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod!

Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. A keresztény hívekhez szeretnék fordulni, hogy meghívjam őket egy olyan új evangelizáló korszakra, amelyet az öröm jellemez.

(Ferenc pápa: Evangélium öröme)

 

 

IRDETÉSEK

 

A feltámadt Úr örömében és a Szentlélek pünkösdi kiáradásának reményében köszöntünk Benneteket. Imában és találkozásban gazdag májusi hónapunk lesz…

Liturgikus ünnepek:

Május Égi Édesanyánk, Szűz Mária hónapja. A reggeli misék előtt, illetve szombat kivételével minden nap este fél 7-kor lorettói litániát imádkozunk.

Május 4-én a fél 11-es szentmisében köszöntjük az édesanyákat.

Május 17-én ballószögi testvéreink hívnak bennünket, hogy ünnepeljük együtt templomuk felszentelésének 30. évfordulóját.

Zenés-csendes szentségimádás lesz a hónap negyedik vasárnapján,  május 25-én a fél 11-es szentmise után.

Közösségek:

Már lehet jelentkezni a bugaci táborra.

A családtáborra is szeretettel hívunk. Mottó: Reményünk Krisztus, küldetésünk a szeretet

Szeretettel hívunk mindenkit közösségeinkbe. Közösségeinkről további információ az alábbi linken érhető el: Közösségek | Helvéciai Közösségek (helveciaikozossegek.hu)

Karitász:

Gyermekruhabörze lesz május 17-én 9-12 között a közösségi házban.

Bármilyen felajánlást (étel, ruha, bútor, munka) továbbra is örömmel közvetítünk, keressétek Marton Ferencet. 

Közbenjárás:

Imádkozzunk a pápaválasztó konklávéért, az új pápáért, a Szentlélek vezetéséért: 

Mindenható Isten, kérünk, hogy a konklávé olyan pápát válasszon Egyházad számára, aki Egyházadat a Hozzád való hűségben való növekedésre vezeti. Mária Édesanyánk és minden szentek közbenjárásával együtt imádkozunk: Kérünk, Urunk, védd és vezesd Egyházadat! Ámen.

Közös jerikói imára hívunk Helvéciáért: május 11-16. között minden nap 15:00-18:30. között imádkozunk községünkért az útszéli kereszteket érintve, körbezarándokolva településünket. Szakaszokra jelentkezni lehet a kisasztalon lévő füzeten keresztül vagy az alábbi linken:

https://docs.google.com/spreadsheets/d/158M9GOytlW4diaE_TH_-6zN_xz2e3Omh/edit?usp=drive_link&ouid=111595079961037994596&rtpof=true&sd=true

Május 17-én hétszer kerüljük meg ki autóval, ki futva a települést. Utóbbira, a jerikói futásra (VI. Helvécia 100/7) a feladónak küldött válasszal is lehet jelentkezni.

Emellett szívesen imádkozunk más üdvös szándékra, szeretettel várunk imaszándékokat az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdLfMMb7yOqAyXvP6KolFcy8uOeo_HGY8Yiwp7KiSVzom0qAg/viewform?usp=sf_link

Közösségünk vállalja, hogy egy hónapon keresztül imádkozik minden szándékért.

Kérjük, adója 1%-ával támogassa a Magyar Katolikus Egyházat (0011), adójának másik 1%-ával pedig valamelyik keresztény szervezetet. A helvéciai programok támogatója, a Flüei Miklós Alapítvány is köszönettel veszi a felajánlást (18848218-1-03).

Jöjj, Szentlélek, Úristen!